2012. május 4., péntek

Nail of the day: ombre és díjat kaptam! :)

Sziasztok!

Először a díjjal kezdeném, amit nagyon meg szeretnék köszönni Andinak és Thündérke Emesének, aki nem mellesleg a kezdetektől itt van velem, ezért is hálás vagyok. :)

Öt olyan dolog rólam, amit eddig talán még nem tudtatok:

1. Elég gyengék az idegeim. Szerencsére semmilyen betegségem sincs, de egy másodperc alatt úgy ki tudok akadni dolgokon, hogy igencsak felmegy az a pumpa. Nagyon hamar elszakad nálam az a bizonyos cérna. :) Talán éppen ezért jellemzőek rám a hangulatingadozások. Hiába, a végletek embere vagyok, hiszen apró dolgoknak is mérhetetlenül tudok örülni. :)
2. Irtó nagy hézag volt az első két fogam között, két perces szünet, igen...Mamámnak és dédi mamámnak is volt. Nagyon nem voltam megbarátkozva vele, sokszor kívántam, hogy bárcsak ne lenne, és hopp, egyik napról a másikra eltűnt. Nem viccelek, tényleg csoda történt. 23 éves vagyok, még nem nő a bölcsességfogam, így nem annak a számlájára írom, ráadásul már kb. 4 éve beállt ez a folyamat. Úgy érzem, hogy az is én voltam, néha napján vissza is sírom. :)
3. Nem szedek gyógyszereket. Legalábbis nagyon törekszem arra, hogy csakis minimálisan. Ez azt jelenti, hogy mikor lázam van például. Sikerült télen egy vírust benyelni, akkor muszáj volt, de előtte 10 évvel körülbelül nem voltam lázas.
4. Még soha nem volt eltörve semmim. Bár egyszer fejbe dobtak téglával. :D
5. Kedvenc filmem a Hair. Ha választani lehetne, hogy melyik korba szülessek, biztos hippi lennék. :)

Remélem ez a pár dolog segített abban, hogy jobban megismerjetek engem. Nehéz lenne kiválasztani 15 blogot, és biztos kaptatok is már sokan díjat. :)

És akkor jöjjenek azok a körmök! Ezt a videót látva rögtön tudtam, hogy nekem is ki kell próbálni. Nem mellesleg ez a két szín együtt csodálatos szerintem.


 A végeredmény nem lett természetesen olyan szép. Nálam  nagyon éles az átmenet a két szín között, de nekem azért így is tetszik.  Sajnos a letakarítás sem ment olyan szépen ennél a technikánál.




Hogy tetszik? :)

12 megjegyzés:

  1. pont ezt a videót nézem most és készítem körmöt :DDDDD

    VálaszTörlés
  2. ÁÁÁÁÁ ezt imáádom!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most nézem a videót, nekem a tied jobban tetszik amúgy, főleg a körmöd formája miatt, az valami hibátlan :)

      Törlés
  3. Fejbe dobtak téglával? Húúúú. Nekem sem tört el soha semmim, de apu egyszer könyékcsonton vágott véletlenül síbottal. Ismered azt az érzést, amikor az egész karod belezsibbad a fájdalomba? Na olyan volt. De ez azért a téglánál szelídebb dolog. :D

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Tőlem is kaptál egy Liebster Blog díjat :)
    http://crazyladystar.blogspot.com/2012/05/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  5. Szuper lett a körmöd *-* húúú nem lehetett kellemes a téglás baleset XD

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy kommentelsz! :)